Névnapod van e napon,
Vártam egész héten!
Legszebb név a világon
A te neved nékem.

Becézgetünk, szeretgetünk,
Néha tán agyadra is megyünk.
Azért tesszük, mert szeretünk
Veled folyton nevetünk.

"Isten éltessen, hát sokáig!
Füled is érjen majd bokáig!"
Téged ünnepel ma minden név.
Egyél tortát mindenképp!

Szülinapod alkalmából,
Holnap, tegnap lesz a mából,
Emlékez rá mindig, olyan szeretettel,
Ahogy anyukád ma neked versel!

Boldogságtól ragyog arcunk,
Szemünkben derű, és némi pára...
Bizony-bizony kicsi fiunk (lányunk)
Egy évvel idősebb lett mára!

Fogadd szeretettel ezt a kis versikét,
Mert boldogság járja át életünk,
Mindennap, mióta köztünk élsz,
TE vagy a legszebb ajéndék nékünk!

Nem értem! Még mindig nem. Megahzudtolnak, és el akarják velem hitetni, hogy mindig, mindent rosszul látok.

Már nem is akarom megérteni!

Mert tudom...

Az igazán lényeges dolgokban nem hagynak cserben az ösztöneim, és tisztán látom, amit látnom kell!

Mindenki hazudhat. Alanyi, és emberi jog, sőt megteheti azt is, hogy a hazugságokat olyan sokszor előadja, meggyőzően szomorú ábrázattal, hogy a végén, ő maga igazságként éli meg.
De jegyezzük fel, hogy attól még nem válik azzá!!!

Igen!
Én mindig, mindent rosszul láttam, de legalább igazam volt.
Ez megnyugtat.
Nincs lelkiismeretfurdalásom már azért, amit ezután fogok tenni, és nem is kell, hogy legyen!

Ezt a mondatot pedig csak azért, mert oly nagy divatja van mostanában! És csak ....

Life Is Beautiful! Without me, too!

Elindultam a kezelésre úgy 10:38 körül.
Egyenesen oda mentem, nem kellett mennem még cigiért sem, mert jó anyám ma nem dolgozott, így ő gondoskodott erről is meg a kajámról is, meg a kávéról, ami ugye nekem nélkülözhetetlen. Vessenek meg érte, nem tudom mikor értem oda, de még korán volt, és nem igen akarom azt hallgatni, kinek hol, és mi fájt, az elmúlt két napban ezért nem mentem be azonnal.

Rágyújtottam és nézelődtem addig az autóm mellett, de nem meglepő módon, semmi említésre méltó nem történt, ez alatt a tíz perc alatt. Ezután, bár nem szívesen elindultam befele. Az időzítés mondhatni tökéletes volt, mert már mindenkit behívtak. Örültem is, egészen addig, amíg nem közölték, hogy ma nem a mostanában megszokott, áldott magányban, hanem az "össznépi" (12 ágyas) kezelőben leszek. Minden "kedvem" rögtön elment a kezeléstől, pedig remélem, elhiszed, már ALIG vártam.
Ez történt, amíg nem kezdődött a kezelés.

Tartok tőle, hogy abból az unalmas, és meglehetősen eseménytelen négy órából, ami utána következett, nem tudok hős regényt írni, bár ma történt, egy szomorú esemény, ami ismét eszembe juttatta, hogy nem én szabom meg a saját időm.

Akkor kezdem!

Bementem, ma, is mint mindig, "csókolómmal" köszöntem, és ebben még az sem zavart meg, hogy négy nővérből, egyik férfi volt! - na, most kiábrándultál?- aztán a - megint csak szokásos menetrend- én ahelyett, hogy egyből rávetném magam a mérlegre, közben a lehetetlent is megpróbálva - nevezetesen, hogy minden nem szorosan hozzám tartozó cuccot (párna, lepedő, kaja stb.) súlytalanná téve megpróbálkozzam mégiscsak önmagam súlyát kitalálni- én előbb megkérdeztem hol is leszek, és lepakoltam a cuccom, aztán mentem mérlegre. Még így sem voltam késésben, mert közben a nővérek, már lázasan indították a többieket. Ráálltam a mérlegre 63 kg voltam, képzeletben meg is simogattam a buksim. Azért érdemeltem meg a dicséretet, mert a célsúlyom 62,5 kg tehát, "jó voltam" - kérdés... Mikor, és mire?_

Eztán, még mindig az indítás körüli, már-már szertartás részeként, visszaballagtam a helyemre, és elfoglaltam, aztán türelmesen vártam a döfést. Kisvártatva el is érkezett az idő. A lehető legjobbat kaptam, ÉVIKE indított.

Betáplálta a paramétereket a gépbe, súly (értendő alatta, az eltávolítandó, kvázi felesleges súly), heparin, pumpaforulat, stb., mindet még most sem tudom, aztán jön a legrosszabb rész, két szúrás egymás után, és nem vékony tűvel! Azért kell kettő, mert egyiken „megy” a vér, másikon „visszajön”. Amin „kifele” megy (becenevén: artériás szál) piros színnel van jelölve, amin visszakapom (vénás) az kék. Mármint a szárnyuk piros, ill. kék, mivel ezek „Szárnyas” tűk, nem is olyan snassz egyszerűek!
Na, ha ez is megvan, és az ezt követő ordításnak is csak a visszhangja cseng már a fülünkben, akkor csatlakoztatnak a géphez, vérnyomást mérnek, pulzust számlálnak.
ELINDULTUNK!
"HURRÁ!"

Indulás után már nem sok izgalom van, ami történik, pusztán, a "nagyon alapos " vizit, ami minden kezelésen van, és az óránkénti vérnyomás ellenőrzés. Megjegyzem, ha épp elnyom a „buzgóság” erről az extráról nagyon szívesen lemondanék teljesen önként.
Ott a sokaságban szinte biztos, hogy kell tévézned, és ezzel együtt szinte teljesen biztos, hogy ha már kell, akkor nem azt, amit akarsz. Ezen a napon éppen TV2-es "brigádba" kerültem. Mert ugye, az otthon megszokott kényelemről a legtöbben itt sem mondanának le semmiért!

Ezért rögtön bosszút is álltam!
Mivel valamilyen számomra érthetetlen okból ezek, nem viselik el a friss levegőt, csak az áporodott, "gépészes fiúöltöző" szagot bírják, én azonnal kinyittattam az ablakot. Ma az enyém volt az ablak alatti hely, ezáltal – SZERINTEM - az ablak is.
Remélem megfagytak!
Nem lázadt fel senki. Némelyeknek már volt "szerencséje" az én határozottabb énemhez, inkább a fagyhalált választották.
HIHI!

Nem vagyok gonosz, csak határozott!

A vizit, kb. így zajlik:
 Orvos: Hogy van?
 Én: Jól köszönöm!
Vége is a vizitnek! Látogatásból ennyi is elég!

Nem vagyunk barátok, ők is és mi (ÉN) is tudjuk, ez csak KÉNYSZERKAPCSOLAT!

Ma a kezelés közepe felé, azért történt, egy olyan dolog, ami ha megtörténik,(én már többször láttam ilyent) mindig eszembe juttatja, hogy még a ma sem biztos, csak a tegnap. A hozzám számítva második széken kezelt néni, feladta a küzdelmet.

Őt ma már hiába várták haza.

Ilyenkor mindig elgondolkodom…

Nem csak ilyenkor gondolkodom, el, de ha máskor is megteszem, az általában nem mindenkinek tetszik.

Mindezen izgalmak után, hipp-hopp, négy óra, és egy örökké valóság múlva már meg is szólalt az a hang, ami egyébként roppant idegesítő, de ilyenkor nincs ennél szebb.

A kezelés végét, egy kis dallam jelzi, kb. olyan kvarcóra zene stílusú.

Még egy kis múlt…

Valamikor régen, gyermekként, és még kamaszként is, egy kis „műsorral” jártuk Szentestének környékén kisfalunk, és a környező falvak utcáit. Mindenhova bekopogtunk, és a legtöbb helyre bebocsátást is kaptunk, hiszen mi voltunk „A BETLEHEMESEK”! Úgy gondoltam, ha már van ez a blog, miért ne osztanám meg, e szép emléket másokkal is. Talán valaki még hasznát veszi, ha arra adja a fejét, hogy megőrizzen, vagy újra élesszen egy szerintem szép régi hagyományt. Azt hiszem azonban, hogy ha erre nem is kerül sor, csak olvasás közben jókat mosolyogtok, esetleg felidéztek, egy számotokra szép karácsonyt, már jól tettem, hogy leírtam ide.

Íme:

Angyalok:
Szabad-e bemutatni a betlehemi kis Jézust?

Citerák zengedezzetek, Jézus született!
Harsogjatok gyors trombiták, istenember lett!
Ó-szűz foganá, s méhében hordá.
Eztet Gábriel angyal áldottnak mondá.

1. pásztor:
Szöröncsés jó estét a házigazdának!

A házigazda asztalára terítse fehér abroszát,
Mer’ fehérszakállú pásztorok lepik mög a házát.

Gyere be pajtás!

2. pásztor:
Szöröncsés jóestét a házigazdának!

A házigazdának még nincsenek vendéggyei, de mink mán’ möggyüttünk!
A házigazda tögyön az asztalra nagytál húst,öleget!
Melléje mög jófajta vörösbort tögyenek!

Gyere be te vén dadó mer',odaki' mőgfagyó !

3. pásztor:
Húsos és kóbászos, szőröncsés jóestét a házigazdának!

Hát így köllött gonjdát viseni,csökély keresményömnek!?
Csutorabor az atyátok,jó vörösbor a nyájatokf
Mögadom láncosbotomat hátatoknak!
Hátatokbul hasítok negyvennégy unny'i szalonnát,
Úgy, mint, bocskoromnak szíjját!

2. pásztor:
Nem úgy,nem öreg! Látom rogyik az inad. Feküdjünk le!

3. pásztor:
Jó'van, jóVan Csicsa, te mögpörkűtt guba.
Úgyis tudom, hogy te vagy a tetűk káplíjja!

Angyalok:
Mennyből az angyal lejött hozzátok pásztorok, pásztorok,
Hogy Betlehembe sietve, menvén lássátok, lássátok!

Istennek fia, aki született jászolban, jászolban.
Ő lészen nektek üdvözítőtök valóban, valóban.

Pásztorok hol vagytok?
Talán mind alusztok?

Gyorsan, frissen keljetek! Jézus előtt legyetek!
Jól tudom, hol vagytok. Betlehem világosságát lássátok!

Glória!

1. pásztor:
Höj pásztor társim, ha ti hallanátok, amit én hallok.
Ti sem aludnátok.

Angyalok:
Glória!

2. pásztor:
Micsoda csoda, micsoda nagy csoda.
Talán farkas gyütt a mi juhainkra?

Angyalok:
Glória! In exelsis deo !

3. pásztor:
Ha'gass te bujtár! Hídd élű a többit!
Mögmagyatázom én néktök a dó'got.

2. pásztor:
Mit á'modtá' pajtás?

1. pásztor:
Én azt á'modtam,szerelmetös pajtásim,
Hogy a házigazda tőttögeti üres kulacsunkat.

Luk-luk pajtás, de üres.dícsértessék torkom,
Vödd be éhös gyomrom,kulacsostűl eggyütt!

Hát te pajtás, te mit á'modtá'?

2. pásztor:
Én mög azt á'modtam,szerelmetös pajtásim,
Hogy a házigazda nyitogatja bukszáját,
Ránk szórja kórságos lázsiássát,penészlös százassát!

Hát te öreg, te mög mit á'modtá'?

3. pásztor:
Hát én azt á'modtam.szerelmetös kölkeim,
Hogy a házigazda kerítésetkó'bászbu vó't mögfonva!
Sunkáva' mög,mögtámogatva!

Angyalok:
Pásztorok keljünk fel, hamar induljunk el!
Betlehem városába, rongyos istállócskába.

Siessünk, ne késsünk, hogy még ezen éjjel odaérhessünk,
Mi urunknak tiszteletet tehessünk!

Pokolbéli ördög megérkeztem!
Eme kéményseprőt észrevettem!
Született Jézusnak örvendeztem!

Mindenki:
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

Elindulának és el is jutának.
Szűz Máriának jó'ccakát kívánnak.

Törj meg!
Én erősebb leszek
Nevezz hazugnak!
Én igazzá leszek.
Nézz engem semminek!
Én leszek valakivé.
Tarts értéktelennek!
Én értékesebb leszek.

Minden, amitől rossznak látsz,
Csak jobbá tehet!

Kérdezek! A válasz néma csend.
Hosszú úton, egyre menni kell.

Akkor is ha nincs hova, és nincs miért.
Akkor is ha létezem, csak a létemért.

Ha értelme elindulnom sem volt,
Akkor is, ha nem leszek, szeretett holt.

Ha emlékem szívében nem őrzi senki,
Akkor is menni, menni, menni.

Nem megállni, és elmélázni a fájón hős múlton.
Csak egy kortyot inni, a rég kiszáradt kúton.

És még szomjasabban tovább menni,
A mindig semmiből, folyton erőt lelni.

Délibábot látni, és elhinni, hogy valódi,
Ha kiderül, hogy hamis, akkor sem csalódni.

Elbukni ezerszer, és újra felállni,
Az egész világgal harcba szállni.

Sosem feladni, és eljutni a békés, szent célig
Az életért halálig küzdeni, az utolsó csepp vérig!

Eztán leülök, egy sarokban, és semmit nem csinálok, DE.... Ha kiderül, hogy még ezt sem csinálom elég jól... Felkelek onnét, és elkezdek mindenkinél mindent jobban csinálni, úgyhogy: NE BOSSZANTSATOK tehetségesek!

Ne mond, nekem, milyen szép a nap sugara!
Láttam kopár sivatagokat, miket az égetett kopárrá.
...
Ne mond nekem, hogy a tűz pusztító!
Tudom milyen kellemes, hideg téli éjszakán a melege!
...
Ne mond, hogy gyönyörű tenger!
Városokat mutatok, miket lerombolt, egy pillanat alatt.
...
Ne mond, azt sem, hogy szerelem fáj!
Én tudom, hogy nélküle élni lehet, de nem érdemes.

Lehetek egyszerre ördög,
És lehetek angyal.

Izzaszthatlak hőséggel,
És dermeszthetlek faggyal.

Lehetek, édes, mázas sütemény,
Vagy sós, mi a szádat marja szét.

Szemed vakíthatom,
mint a nap, fénnyel,
Vagy a legmélyebb,
Zord, éjszaka sötétjével.

Lehetek tarka szín kavalkád,
Vagy egyhangú szürkeség,
Mit a legsűrűbb köd ont rád.

Lehetek egy új életet ígérő
Kezdet neked,
Vagy lehetek a végső,
A nagy küzdelem.

Bármelyik lehetek!
De boldog csak akkor leszek,
Ha ezek közül egyik sem,
De én leszek, mind együtt neked!