...

Olyan jó volt mikor még nem éltem
Tudom biztosan,
Akkor még nem féltem.

Lehet, nem szólt hozzám senki,
De tudom biztosan,
Hogy nem féltem, nem lenni.

Egyszer neki álltam, hogy leírom eddigi, - igen "értékes" - életem. Persze ezt sem fejeztem be... (MÉG JÓ!), meglehet nem is az elején kezdtem! Majd szépen lassan továbbírom. - ha, és egyáltalán lesz késztetés (és/vagy) folytatás!!! - na és ami a legbiztosabb, hogy nem én fogom befejezni!!!

...

Az én életem nem pont úgy alakult, ahogy még tinédzserként elképzeltem, amikor késő éjszakáig a focipályán körben ülve együtt tervezgettük a jövőnket. Vagyis semmi nem vált valóra belőle. Nagy és még annál is nagyobb álmaim voltak, pont úgy, mint a társaimnak, nem voltam se jobb, se rosszabb, mint a többiek – legalábbis akkor még úgy gondoltam. (A későbbiekben történtek alapján ezt az álláspontomat kissé át kell majd gondolnom, de most még e hitemnek fényében folytatom.) Pont úgy éltem az életem, mint a kortársaim, semmivel sem ríttam ki a sorból. Nem voltam szebb, csúnyább, erősebb, gyengébb, vagányabb, vagy félénkebb, mint a többiek. Mindenben benne voltam. Ha buli, ha harc, ha sport, vagy éppen „társadalmi munka” a közösség érdekében, én mindig mindenhol ott voltam és lehetőleg az első sorban. Tagja voltam a színjátszó körnek, ahol minden „jeles” alkalomkor valamilyen előadással köszöntöttük az éppen aktuális „ünnepelteket”. Nem kis részt vállaltam a mi kis galerink „színvonalas szórakoztatásában” és kulturális fejlődésének elősegítésében. Éllovasa -- és azt hiszem mind máig rekordere – voltam a helyi hagyományőrző egyesülésnek. Kipróbáltam minden utamba akadó sportot, ezerszer körüljártam szűkebb lakóhelyem környékét éjjel és nappal. Elmentem olyan versenyekre is, amihez közöm nem volt, csupán mások és buli kedvéért. Mindezt úgy, hogy ekkor még – hála nagyapámnak – meglehetősen szigorú nevelésben volt részem. Nyolc évesen voltam először fenn egy épület tetején és attól kezdve hétvégéimen és a nyári szünetben én dolgoztam. Nem rabszolgamunkát kell itt elképzelni, hanem személyiség fejlesztő mindennapi – legalábbis falun mindennapi – munkákat. Ha kellett kapáltam, ha kellett az állatokat gondoztam, vagy ha éppen arra volt szükség a nagyapám mellett dolgoztam a fűrésznél, a műhelyben, vagy épp a tetőn. Egyébként az összes közül ez volt az egyetlen, amit még élveztem is, igaz ebből is tanultam a legtöbbet.

Nekem még a fejemben a hangok is én vagyok.

Szeretném, ha lenne végem.
Legalább, tudnám miért éltem.

Vajon az örök kárhozatnak éltem,
Vagy a "sötét" múlt hiábáiért,
Feloldozást szabad-e remélnem?

Bűnt követtem el, ezret,
Mert szeretni mertem,
Ostobán hittem ezerszer,
Hogy szerethetnek.

Tudom biztosan, hogy érted születtem erre a világra,
Kínlódva, ványadtan, százszor megtörve
Vissza-visszaesve, de sosem nézve hátra
Ezer sebből vérezve, mentem csak előre.
Mentem, hittem, tudtam, hogy várnak,
Dacoltam sorssal, küzdöttem halállal.

Úgy éreztem, kellek még szeretni téged.
Megadni azt, mit senki még néked.
Rád figyelve veled sírni, ha szomorú az élet,
Minden percben, csak hódolva szolgálni, téged.

Szerelmünknek alávetni mindent
Életem, és lényem
Boldoggá tenni téged,
Ez a küldetésem
Most már tudom miért hittem ebben oly vakon én ostoba.
Mert te voltál ki nem akarta soha-soha,
hogy megtudjam – talán, mert szántál-
Te engem nem, vagy nem engem vártál!

Veled osztom meg eztán miden gondomat
Tiéd volt az első, és úgy akarom,
(Ha akarod...),
Legyen TIÉD az utolsó gondolat.

Fáj és sosem gyógyuló sebként sajog,
Érezni azt, NEKED én senki vagyok.

Azt, hogy létezem, tudom túl nem élhetem,
De élőholttá tesz, hogy számodra nem létezem.

...

Még nem tudom, mit kéne tennem.
Az is lehet, hogy nem ITT...,
Vagy egyáltalán nem kéne lennem?

- Nem létezik olyan késztetés, amit a lustaságom le ne tudna győzni!

- A "bi"-nek kiegészítő vagy, a leszbinek fölösleg!

- "...most aztán nagyon büszkék vagyunk magamra!"

- A káoszban, a legkisebb rendszer is, csak fejetlenséget szül!

Hinni a hihetetlenben,
Rendületlen hittel
Még hitetlenek közt is
Ezért születtem meg.

Járni, ott ahol még senki
Kies, szomjazó sivatagban vizet lelni
Fényt keresni, és találni,
A legsötétebb éjszakában,
Ocsúban a búzát, vagy ha nem,
Hát az ocsút is megtalálni a búzában.
Süket világban
Tiszta hangon, szívből énekelni.
Minden szélmalommal harcra kelni.
Hideg északon táncolni pucéran,
Apácákra is kacsintani kacéran.

Minden olyan tenni, ami más,
Amit nem is szabad
Kimondani, amire nincsenek szavak.